Ma 2024. május 9. csütörtök - Gergely napja van. Holnap Ármin, Pálma napja lesz.

Szörftábor

 
 
Napközis táborunk olyan 8-14 év közötti úszni tudó fiataloknak szól, akik szeretnének megismerkedni a windszörf alapjaival vagy fejleszteni a már meglévő tudásukat; mindemellett pedig nyitottak, hogy több szárazföldi és vízi sportot is kipróbáljanak a táborban.
 
JELENTKEZZ!
Ha szeretnéd a nyarat olyan élményekkel megspékelni, ami energiával tölt fel az egész év során, jelentkezz hozzánk szörftáborba, ahol a windszörf mellett más sportágakkal is megismerkedhetsz! Táboraink teljesen kezdőknek, újrakezdőknek és haladóknak egyaránt szólnak, oktatás során figyelembe vesszük az életkori sajátosságokat. 
 
A szörfözésben az a különleges, hogy az ember teljesen át tudja adni magát az érzésnek; csak arra figyel, hogy mit és hogyan csinál, miközben a friss levegőn, a természetben, a szél erejét használva siklik. Minden alkalommal más szituációhoz és szélviszonyhoz kell alkalmazkodni, ezáltal a tanuló megtanulja tisztelni a természet erejét és értékeit egyaránt. 
 
A szörf életre szóló élményeket nyújt, barátságokat kovácsol és közösséget épít. Minden vízen töltött perc érték, a szörftáborok során a gyerekek játékosan tanulják meg a biztonságos szörfözés technikáit, amely tele van kihívásokkal és sikerélményekkel egyaránt. A tábor programját az időjáráshoz igazítjuk, szörfözés mellett más közösségi, természet közeli és sportprogramok is szerepet kapnak, hogy minél színesebb körben fejlődhessenek a gyerekek. Oktatóink több éves szörfoktatói és versenyzői tapasztalattal rendelkeznek.
 
Időpontok: július 8-12 gyerektábor
                  július 15-19 haladó tábor
                  augusztus 5-9 gyerektábor
                  augusztus 12 - 16 gyerektábor
 
Helyszín:Szitakötő Szörfbázis, az agárdi nagy parkolónál
 
Programok:
-Windszörf minden nap 2x2 óra 
-SUP(Stand Up Paddle) jóga, nyújtás és túra
- Szimulátoros parti oktatás, elméleti ismeretek, biztonsági és technikai ismeretek videó,fotóelemzés
-Slackline (hevederacrobatika) kiváló egyensúlyérzék fejlesztő sport, amely a szörfözésnél elengedhetetlen
-Túrázás a Dinnyési fertőn, madárles a kilátóból 
-Tókerülő bringatúra (saját kerékpáral, vagy bérlési lehetőség)
-Strandröplabda
-Kenutúra az úszólápok felfedezése, madárles 
-Longboard (szörfösök által kifejlesztett gördeszka)
-Vitorlázás egy dupla tőkesúllyal ellátott biztonságos túravitorlással
 
Árak:
Napközis tábor ebéddel: 5 nap - 55.000 ft/fő
Testvér kedvezménnyel: 49 000 Ft/fő
Egyesületi tagoknak: 49 000 Ft/fő
 
(időtartam minden nap 9:30 – 18:00 óráig) 
 
Részvételi feltételek:
- A táborokra e-mailben történő jelentkezéssel és a tábordíj befizetésével lehet jelentkezni, legkésőbb 14 nappal a tábor kezdete előtt.
- Vízbiztonság (egy úszásnem használata)
- Minimum életkor: 8 év
 
Befizetés:
Kedvezményezett: Szitakötő Egyesület
Bankszámlaszám: 11736082-22481803
 
Bővebb infó:  
Vihar Kinga - 0620/358 0550 
2019.07.04
Készítette: NeoSoft
Fel